Keresés kategóriák szerint

Válasszon egy kategóriát és találja meg a választ a kérdésére
Hogyan számítódik ki a menetjegy ára, ha az IDS BK-n kívüli megállóhelyre utazok?
A menetjegy ára az IDS BK területén belül lévő megállóhelyről az IDS BK területén kívül található állomásra történő utazás esetén két díjnak az összege. Az első díj az IDS területén belüli zóna ára, a második pedig az IDS BK-n kívüli első megállóhelytől a célállomásig megtett kilométerekben mért távolságának a díja.
Segített Önnek ez a válasz?
Hogyan számolódik ki a menetdíj?
A Slovak Lines autóbuszaira történő felszálláskor közölje a sofőrrel a célállomásának pontos megnevezését. A rendszer automatikusan kiszámítja a menetdíjat, amely a szükséges zónák és az időtartam érvényességéből tevődik össze. Az érvényesség a menetjegyen van feltüntetve. A menetjegyet megfizetheti készpénzben vagy közlekedési kártyával is. Közlekedési kártyával történő fizetés esetén jogosult a menetdíj 10 %-os kedvezményére. Papír alapú menetjegy használata esetén szükséges azt az érvényesítővel megjelölni és felmutatni a sofőrnek, aki amennyiben a menetjegy a megfelelő számú zónákra és időtartamra lett megváltva, már csak kinyomtatja a regisztrációs elismervényt. Amennyiben az utas nem rendelkezik papír alapú menetjeggyel, amely a megfelelő számú zónákra és időtartamra szólna, köteles kifizetni továbbá a sofőrnek az út hiányzó részét is.
Segített Önnek ez a válasz?
Miért találhatók eltérő árak ugyan arra a szakaszra vonatkozóan?
A menetdíj a felhasznált zónák és az azokban megtett utazások idejének függvénye. Amennyiben az adott járat menetideje az érvényben lévő menetrend szerint 15 percen belül van, a teljes árú 2 zónát érintő menetjegy ára készpénzben történő fizetés esetén 0,70 €. Amennyiben az adott járat menetideje az érvényben lévő menetrend szerint 30 percen belül van, a teljes árú 2 zónát érintő menetjegy ára 0,90 €. Abban az esetben ha Ön csak 2 zónán belül utazik és a 30 perces menetjegy időkorlátja nem elég az adott táv megtételéhez, 3 zónára érvényes 60 perces menetjegy lesz kiállítva Önnek, amelynek ára 1,20 €. Az, hogy két megegyező vonalra nem egyforma a menetjegy időkorlátja a menetrendből adódik, amikor az egyes vonalak esetében nem lehetséges az utazás idejét a kiszolgálás idejével együtt átalányosan meghatározni mindegyik járatra az adott vonalon. Az előbb említett esetre kihatással van a közlekedési helyzet a különböző időpontokban, az utasok frekvenciája, a kiszolgált megállóhelyek száma a járaton, a vonal hossza és hasonlók.
Segített Önnek ez a válasz?
Miért számolódik a 100-as zóna kétszer?
A 100-as zóna sokkal nagyobb mint az összes többi zóna és az IDS BK-n belül megtett kilométerek majdnem fele ebben a zónában történik. Ezek a tények elkerülhetetlenül kihatással vannak a menetjegy árára. Mivel az egyforma menetjegyet a Pozsonyon belüli, a Pozsonyból a régióba történő, illetve kizárólag a régióban történő utazásra is fel lehet használni, számításba kell venni az egyes zónák nagysága és terhelése közötti különbséget is. Hasonló dupla értékű például Prága belvárosi zónájának díjazása is.
Segített Önnek ez a válasz?
Milyen típusú menetjegyek érhetőek el az IDS BK-n belül?
Az egyszeri utazásra jogosító menetjegyek papír alapú vagy elektronikus formájúak. Egy útra jogosítják fel a birtokosát, amely az összes vonalra érvényes, beleértve az éjszakai járatokat is, illetve korlátlan átszállást tesz lehetővé. A menetjegy érvényességének a szempontjából az utazás lehet menettérti is. Az érvényesség a zónák és az idő mennyisége vagy listája alapján van meghatározva. Ezzel meghatározott számú zónában vagy a feltüntetett zónákon belül utazhat egészen az időkorlát lejártáig. A napi menetjegyek akkor előnyösek, ha az adott napon több mint háromszor utazik. Az előfizetett menetjegyek a leggazdaságosabb választás a mindennapos ismétlődő utazások esetén. Elektronikus formájúak mégpedig a chip-kártyába történő beírással. A fuvardíj a poggyász, kutyák és kerékpárok szállítására szolgál. Az összes típusú menetjegy érvényes az IDS BK-ba bevont összes közlekedési szolgáltatónál.
Segített Önnek ez a válasz?
Mik a lehetőségeim ha naponta utazok a régióból Pozsonyba?
A mindennapos utazás esetén Önnek a leggazdaságosabb megvásárolni az elővételes menetjegyet (PCL). A zónák vázlatából kiválaszthatja azokat, amelyeken keresztül fog utazni. Például a Bazinból (Pezinok) történő utazás esetén az 520, 510, 101 és 100-as zónákat. Az elővételes menetjegy ára a zónák számától és a menetjegy érvényességének hosszától függ. Az elővételes menetjegy érvényessége lehet 7, 30, 90 vagy 365 nap is.
Segített Önnek ez a válasz?
Mik a lehetőségeim ha csak a régióban utazok?
A zónák átszállásos díjszabásának köszönhetően a menetjegyével az érvényességének ideje alatt lehetősége van korlátlan átszállásra a regionális járatok között. Ha rendszeresen utazik, Önnek a leggazdaságosabb megvásárolni az elővételes menetjegyet az Ön által használt zónákra.
Segített Önnek ez a válasz?
Mi a teendő ha a menetjegyek érvényesítője nem működik?
Amennyiben a papír alapú menetjegyek érvényesítő berendezése nem működik, szükséges a menetjegyet közvetlenül a sofőrnél megvásárolni készpénzben vagy kártyás fizetéssel.
Segített Önnek ez a válasz?
Mi a teendő ha a jegykiadó berendezés az autóbuszon nem működik?
A jegykiadó berendezés működésképtelensége esetén a sofőr köteles pótmenetjegyeket kiállítani, amelyeket csak készpénzben lehet megvásárolni. Amennyiben elővételes menetjegye van, kötelező a megvásárlásának igazolását felmutatni a sofőrnek. Ezért ajánljuk, hogy ezt az igazolást mindig hordja magánál. A felmutatása után a sofőr térítésmentesen szállítja el Önt. Amennyiben nem tudja felmutatni a vásárlás igazolását a sofőrnek, köteles megvásárolni a menetjegyet és ezután reklamálni az esetet a Slovak Lines-nál.
Segített Önnek ez a válasz?
Hogyan számolom ki a szükséges zónák számát és a menetjegy érvényességének idejét?
A zónák számát a következő oldalon található zónák ábrájából számíthatja ki: https://www.idsbk.sk/informacie/mapy-schemy/tarifne-zony/. Határozza meg, mennyi és mely zónákon keresztül fog utazni és hogy az Ön által kiválasztott út mennyi időt vesz igénybe. Ez alapján vásárolja meg a megfelelő menetjegyet. Amennyiben valamilyen zónán keresztül többször is áthalad, az mindig csak egynek számítódik. A zónák kiszámításánál be kell számítania azt a zónát is, amelyen az autóbusz csak áthalad, de nincs benne megállója. Figyelmeztetjük azonban, hogy a 100-as zóna két zónának számítandó.
Segített Önnek ez a válasz?
Fogok illetéket fizetni a gyerekkocsiban történő gyermek szállításáért?
Nem. A gyermek gyermekkocsival történő szállításáért nem kell illetéket fizetni.
Segített Önnek ez a válasz?
Csak Pozsony területén utazom, hogyan használhatom ki az IDS BK-t?
Az utazáshoz az összes típusú menetjegyet felhasználhatja, amelyek érvényessége kiterjed a 100 és 101-es zónákra.
Segített Önnek ez a válasz?
Mi az a jegytömb?
A jegytömb egy univerzális papír alapú menetjegy, amelyet több alkalommal is felhasználhat. A jegytömb 24 jelölőmezőt tartalmaz és az utas annyi mezőt jelölhet be, amennyi az adott útjához szükséges. A jegytömböt így 2 vagy akár 8 utazásra is ki lehet használni.
Segített Önnek ez a válasz?
Lehetséges az egyszer felhasználható IDS BK menetjegyek kombinálása?
A Slovak Lines autóbuszjáratain nem lehetséges az egyszer felhasználható menetjegyek kombinálása. Az utasnak rendelkeznie kell az egész útra érvényes menetjeggyel és az egyik érvényességének lejárta esetén azonnal érvényesítenie kell a következőt, vagy új menetjegyet kell vásárolnia a sofőrnél a maradék útszakaszra.
Segített Önnek ez a válasz?
Lehetséges a Slovak Lines autóbuszain SMS menetjegyet használni a Pozsonyban (100 és 101-es zóna) történő utazásra?
A Slovak Lines autóbuszjáratain nem lehetséges az ilyen menetjegyekkel történő utazás. Az SMS menetjegyek csak a Pozsonyi Közlekedési Vállalat (Dopravný podnik Bratislava) járműveire érvényesek.
Segített Önnek ez a válasz?
Hol tudok egy utazásra menetjegyet vásárolni amely több mint 6 zónára érvényes, mivel az automatákban csak 6 zóna vásárlásának lehetősége adott?
Az összes típusú menetjegyet a Bottova utca 7 cím alatt található pozsonyi Autóbusz-pályaudvar 5 és 6-os számú pénztárában lehetséges megvásárolni az érvényben lévő árjegyzék alapján. Tehát akár több mint 6 zónára érvényes és elővételes menetjegyeket is.
Segített Önnek ez a válasz?
Lehetséges a külvárosi autóbusz-közlekedésben kombinálni az elővételes menetjegyet az egy útra érvényes papír alapú menetjeggyel vagy jegytömbbel?
Nem, mert az elővételes menetjegy elektronikus formájú és az olvasó berendezéshez történő hozzáérintés után a rendszer kiértékeli az elővételes menetjegy érvényességét (szakasz és zóna) és automatikusan hozzászámolja a díjat, tehát az árkülönbözetet, amelyet az utas köteles a közlekedési kártyával vagy készpénzben megfizetni az adott szakaszra. A rendszer sajnos nem képes kombinálni az elektronikus menetjegyet a papír alapú menetjeggyel.

Szeretne elsőként értesülni
a közelgő eseményekről?

Csatlakozzon az e-mailes hírlevelünkhöz és biztosan nem marad le semmiről

Az e-mail cím kötelező

Hozzájárulok a a termékekről és az újdonságokról szóló információk küldéséhez

A hírlevelek fogadása előtt hozzá kell járulnia az adatai kezeléséhez

Köszönjük, hogy csatlakozott hírlevelünkhöz
Copyright 2018 Slovak Lines, a.s. | Created by ljstudiocreatives